Mt 5, 6: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”

Egyházi protokoll

1. Köszönés
A reformátusok között a köszönés a legmélyebb és legfontosabb jókívánságot hordozza: Áldást, békességet kívánok vagy kicsit közvetlenebbül, egyszerűbben: Áldás, békesség. A válasz rá így hangzik: Istené a dicsőség, bár ez kihalóban van és legtöbbször a válasz megegyezik a köszöntéssel. Ebből az is következik, hogy a más felekezetűek, vagy azok, akik számára ez egyszerűen szokatlan és nehézkes, nyugodtan válaszolhatnak az áldás békességre a napszaknak megfelelő jókívánsággal.

2. Megszólítás (szóban és írásban)
A református egyházi képviselők elérhetők levélben vagy telefonon, névjegykártyát lehet részükre küldeni, vagy esetenként átnyújtani.
Írásban:
Elnök – püspök: Főtiszteletű X. Y. Úr, a Zsinat lelkészi elnöke
Zsinat és hivatala: a Főtiszteletű címzést illik alkalmazni
Püspök: Főtiszteletű X. Y. Püspök Úr
Egyházkerület Püspöki Hivatal: Főtiszteletű címzést illik alkalmazni

Ugyancsak főtiszteletű címzést kapnak az egyházkerületi főjegyzők, akik a püspökök adminisztratív helyettesei, valamint a teológiai professzorok.

Esperes: Nagytiszteletű X. Y. Református Esperes Úr
Egyházmegyei Esperesi Hivatal: Nagytiszteletű címzést illik alkalmazni
Lelkész: Nagytiszteletű X. Y. Református Lelkész úr
Lelkészi Hivatal: Nagytiszteletű címzést illik alkalmazni

A testületek címe igazodik a bennük elnöklő lelkész címéhez, például:

Nagytiszteletű Presbitérium, Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés, Nagytiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés, Főtiszteletű Zsinat.

Segédlelkész, teológiai hallgató: Tiszteletes X. Y. Úr

Szóban:
Püspök: Főtiszteletű Püspök Úr
Esperes: Nagytiszteletű Esperes Úr
Lelkész: Nagytiszteletű Lelkész Úr, vagy Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr
Segédlelkész, teológiai hallgató: Tiszteletes lelkész / Teológiai Hallgató Úr

Fontos tudnunk, hogy a református egyházban nőket is lelkésszé szentelnek, és a korábban leírt összes pozíciót betölthetik, illetve a titulust hordozhatják.

Bár püspök és esperes asszony még nincs, azonban a betöltött lelkipásztori vagy teológiai tanári pozíciókban az úr helyett értelemszerűen asszony, nő vagy kisasszony szavak használhatók.

A református egyházban a lelkészek megnősülhetnek, s hagyományosan a lelkész nem-lelkész feleségei is hordozzák a nagytiszteletű/főtiszteletű asszony elnevezést.

Ezért a nő lelkipásztorokat szerencsésebb lelkipásztor nőnek, asszonynak vagy kisasszonynak szólítani, mert ezzel világossá teszi, hogy nem családi státuszáról (helyzet, állapot), hanem hivatali funkciójáról van szó. A köznyelvben sem keverendő össze a papné a papnővel, a tiszteletes – né a tiszteletes nővel.

3. Tegezés, magázás
A felszentelt lelkészek között, hacsak nem több generációs a korkülönbség, értelemszerű a tegező viszony függetlenül a betöltött hivataltól. Ugyanakkor a korban és hivatalban rangidős kezdeményezését illendő megvárni, de rögtön lehet viszonozni. A református lelkész hagyományosan illett bele az úgynevezett értelmiségi réteg középmezőnyébe, mely családos, szokványos életformájából is következett. Ennek megfelelően papi mivoltából a református lelkész nem gyakorol egyoldalú tegezést, hanem sokkal inkább a kölcsönös tegeződés a természetes az értelmiség többi tagjával. A divatossá lett általános tegeződés a református egyházat sem kerülte el, amely azonban még mindig nem mechanikus. A lelkész oldaláról kezdeményezendő és sokkal inkább a közös hitet, szolgálatot, elkötelezettséget, értékrendet hivatott kifejezni, mint bármifajta felszínes egyenlősdit. Itt ismét meg kell jegyeznünk a nők különleges szerepvállalását. Kollegiális viszonyban egyre gyakoribb a tegeződés, itt azonban illik megvárni a lelkésznő kezdeményezését.

4. Kézfogás
A református egyházban a kézfogással kapcsolatban az általános szabály érvényes, a kor, a pozíció és a nem a meghatározó. Természetesen ezt kellő intelligenciával kell érvényesíteni. Tehát a 23 éves segédlelkésznő női mivolta ellenére várja és fogadja az idősebb férfi-lelkész vagy nem sokkal idősebb, de püspök-lelkész kéznyújtását. Illendő, ha a világiak megvárják, míg a lelkész nyújtja nekik a kezét, ez vonatkozik a gyülekezet asszony és férfitagjaira egyaránt.

5. Rangsorolások
A református egyház alulról építkezik, amelynek legkisebb szervezeti egysége az egyházközség vagy gyülekezet, legnagyobb szervezeti egysége pedig az országos egyház. A kettő között foglal helyet az egyházmegye, amely a kisebb szervezeti egység, s az egyházkerület, amely a nagyobb. A Magyar-országi Református Egyházban az 1200 gyülekezet, 27 egyházmegyében és 4 egyházkerületben él.
Az egyházközség élén a lelkész és a gondnok, az egyházmegye élén az esperes és az egyházmegyei gondnok, az egyházkerület élén pedig a püspök és az egyházkerületi főgondnok áll. Magyarországon a négy egyházkerület és annak központja a következő: Dunamelléki: Budapest, Dunántúli: Pápa, Tiszáninneni: Miskolc, Tiszántúli: Debrecen. Az országos egyház – melynek székhelye Budapest – élén az egyik kerületi püspök, mint a zsinat lelkészi elnöke és az egyik egyházkerületi főgondnok, mint a zsinat világi elnöke áll. A fenti struktúrák ismeretében nagyon fontos hangsúlyozni a gyülekezeti autonómia elvét és gyakorlatát. A fenti egységeknek természetesen van főhatósági szerepük, mégis fontos hangsúlyozni az elvet, mely így hangzik “Az egyház a gyülekezetben él.”. A gyülekezet maga választja és tartja el lelkipásztorát, birtokolja, és karban tartja épületeit, önálló költségvetéssel rendelkezik, melynek mind két oldaláért felelős. Ugyanakkor nem szekta, hiszen ezt a tevékenységét a Magyarországi Református Egyház törvényei, rendelkezései, írott és íratlan szabályai szerint végzi.

6. Pontosság, meghívás, meghívók
Az egyházi rendezvényekre is illik pontosan érkezni. A meghívás és meghívók tekintetében a hivatalos élet gyakorlatát kell alkalmazni, hiszen pontosságunk a másik ember – partner – iránti tiszteletünket fejezi ki. A meghívásra illik szóban vagy írásban válaszolni, (nemleges válasz esetén is), különösen akkor, ha a meghívón erre utaló kérés található. A templomhoz kötődő rendezvények kezdetét harangszó jelzi, s ilyenkor nyilván ez a mérvadó.

7. Ajándékozás
Az adakozás és az ajándékozás rokon fogalmak és rokon cselekedetek. A hívő ember mikor adakozik és ajándékoz, tudja, hogy “semmije sincs, amit ne úgy kapott volna”. Ezért az igazán hívő szívesen ajándékoz, a hivatásához hű lelkész, pedig úgy irányítja az ajándékozást, hogy az a templomot, a közösséget és a közösség szolgálatát, misszióját gazdagítsa. Ugyanakkor a lelkész is látogatása alkalmával kisebb könyveket ajándékoz és természetesen szolgálatához kötődő ajándékokat, például könyveket szívesen el is fogad. Évfordulóknál vagy jeles alkalmakkor a lelkésznek nyújtott legnagyobb ajándék egy új papi palást lehet.

8. A virág szerepe, díszítés, virágok színei
Tekintettel arra, hogy a legtöbb lelkész nős és a lelkipásztor felesége általában kulcspozíciót tölt be a gyülekezet közösségépítésében, ünnepélyes alkalmakkor a virágot nem a “pap, hanem a papné” kapja. Ha a lelkész nő, akkor nyilván még intenzívebb a virágajándékozás, mint egyébként. Azt is fontos megjegyezni, hogy miután a református lelkész családos a férfi mivoltát nem terheli papi hivatása. Társadalmi és családi kapcsolataiban ő maga is nyugodtan ajándékozhat virágot. Ezeknél azonban fontosabb a következő: a református templomok vagy teljesen dísztelenek vagy nagyon korlátozottan díszítettek. Ezért nagyon fontos, hogy minden istentiszteleten virág díszítse az Úr asztalát (oltár) és a szószéket.

9. Liturgikus szertartások
9.1 Fogalmak
A Református Egyház hitelvei és hitgyakorlata a következő öt fogalomban fejezhető ki:
Egyedül Krisztus által (Solus Christus) Az üdvösség megszerzésében, Isten és ember kapcsolatának közvetítésében csak Krisztust ismeri el, elveti Mária, a szentek, egyházi hivatalok, hatóságok üdvszerző és közvetítő szerepét.
Egyedül kegyelem által (Sola Gratia) Az üdvösségünk és Istennel való minden nemű kapcsolatunk Isten kegyelmén múlik. A jó cselekedet fontos de az elnyert kegyelem miatti hála kifejezésére és nem érdemek szerzésére való.
Egyedül a hit által (Sola Fide) Az Isten kegyelmét egyedül a hitemmel vagyok képes igazán megragadni. Az ismeret fontos, de üdvbizonyosságot csak a hit adhat.
Egyedül a Szentírásl (Sola Scriptura) A hit és az erkölcs egyedüli forrásául a Szentírást fogadja el, tehát elveti az úgynevezett szent hagyományok és egyházi rendelkezések kijelentést hordozó erejét. A Szentírást azonban magyarázza a Szentlélek megvilágosító erejét kérve és a segédtudományokat (nyelvészet, kortörténet, régészet stb.) használva.
Egyedül Istené a dicsőség (Soli Deo Gloria) Ezzel fejezi ki Isten abszolút szuverenitását melyhez semmilyen más hatalom nem mérhető, ideértve az egyház intézményes hatalmát is.
A fentiekből természetesen számtalan gyakorlati rendelkezés és szokás származik.
A legnyilvánvalóbbak ezek közül a következők:
1. Az istentisztelet leegyszerűsödik tanító jellegűvé válik, önvizsgálatra és bűnbánatra hiv.
2. A templom formájában ezt követi, a szószék és az Úrasztala központi helyet foglal el, képek, szobrok, jelképek eltűnnek, vagy nagyon visszafogottan vannak jelen.
3. Az istentiszteletet vezető lelkész öltözéke leegyszerűsödik, úgynevezett papi palástot hord, melynek neve utal formájára, tehát elöl nyitott. Alatta sötét öltöny, fehér ing, fekete vagy szolidan mintás nyakkendő viselendő.
4. A kántor szerepe háttérbe szorul, a nép (gyülekezet) énekét hivatott kísérni illetve, vezetni. Az istentiszteleti énekek sorában kiemelkedő szerepet tölt be a bibliai 150 zsoltár megzenésített parafrázisa.
5. Szóhasználatában is sajátságokat hordoz. Kerüli a mise kifejezést, ami egyrészt semmifajta tudatos jelentést nem hordoz az emberek többsége számára, másrészt teológiailag is egyfajta áldozatbemutatásra utal, amelyet a reformáció elutasít. Az eucharisztiát tehát úrvacsorának nevezi, a konfirmáció szóban az eredeti latin kifejezést használja, a keresztyén kifejezéssel utal az eredeti görög szóra christianos (krisztusi) tehát nem a keresztre utal. A “ty” használata más szavaknál is tapasztalható, jó példa erre a Sebestyén (bizonyára senki nem mondja Sebesténynek) férfi név, amely a Sebastianos görög szóból ered. Oltár helyett szívesebben használja az úrasztala kifejezést, jelezve, hogy itt nem a hívek hoznak áldozatot az Isten kedvéért, hanem az Isten Fiában hozott áldozatának áldásaiban részesednek. Óvatosan és alázattal használják az “áldani” és “szentelni” fogalmakat, mindig arra törekedve, hogy kifejezzék egyedül Isten adhat áldást, ő szentelhet, a lelkész csak rámutathat erre.
6. Az istentiszteleten az egyetlen mozgást a fölállás illetve leülés jelenti, valamint az általában vagy konkrétan az imádságnál összetett kéz. Az istentiszteleten történtekkel tartalmilag azonosulni nem tudó kívülálló is ezeket a formaságokat könnyen követheti.

9.2 Istentisztelet, úrvacsora
A református egyháznál a gyülekezeti élet tartópillére az istentisztelet.
Az istentiszteletnek három fő eleme van, az éneklés, az imádság ideértve a Biblia olvasását és magyarázását valamint az adakozást.
Az úrvacsora hagyományosan csak nagyobb ünnepeken része az istentiszteleteknek, de sok helyen bevezették, hogy havonta egy alkalommal megterítik az Úr asztalát. Mindkét szokásból az következik, hogy átlagosan 8-12 alkalommal tartanak úrvacsorás istentiszteletet. Hagyományos alkalmak: újévi istentisztelet, böjtfő vasárnap, Húsvét, Pünkösd első és másodnapja, Újkenyér (augusztus), Újbor (október), Advent első vasárnapja, Karácsony első és másodnapja. Kibővülhet még Nagypéntekkel, Áldozócsütörtökkel, és a konfirmáció vasárnapjával.)
Az úrvacsorai istentiszteletet a református egyház liturgiai rendje szerint bűnbánati hét előzi meg, ami azt jelenti, hogy a megelőző estéken istentiszteleteket tartanak.
Protokolláris szempontból ez azért fontos, mert hívő református keresztény családot ezekben az időszakokban sem meglátogatni, sem bárhova meghívni nem szerencsés. A református istentiszteletre betévedő idegen számára is nyilvánvalók e jeles alkalmak, mert az úrasztalán láthatók az úrvacsora jegyei, a kenyér és kelyhekben a bor akár letakarva, akár fedetlenül. Aki bűnbánattal és a bűnbocsánat hitével nem tud az Úr asztalához járulni és a darab kenyeret és a korty bort magához venni, az is vegyen részt az istentiszteleten és a konkrét részesedésnél nyugodtan maradjon padjában.
A református úrvacsora kiszolgálásának kellékei: a kenyérosztó tányér, az úrasztali kanna és az úrasztali kehely vagy újabban kis kelyhek.
Az úrvacsorai istentisztelet két jegye – az osztás sorrendjében – kenyér és a bor, általában egy-egy hívő család felajánlása. Úgy illik, hogy lehetőleg vörösbor és fehérkenyér kerüljön az úrasztalára.
Az úrvacsora kenyerét az ünnep előestéjén vagy reggelén a lelkész szeli fel. Az úrasztalára a kenyér legjavát használja fel, a legmagasabb, legszebben sült középső részt, a többit levágja. A megmaradt hasáb alakú darabból lemetszi az alsó és a felső héját, közé visszahelyezi az ujjnyi széles, 10-15 cm hosszúságúra vágott kenyérszeleteket, majd tálcára – régebben abroszra – téve elhelyezi az úrasztalán. Ebből tesz elegendőt a kenyérosztó tányérra, ahonnan az úrasztalát körbeálló vagy körbejáró híveknek, mint atya a gyermekeinek ad egy-egy megtört darabot a kenyérből és egy-egy korty bort a kehelyből.
Az úrvacsorai asztal fontos kelléke a bor tárolására szolgáló kanna, amelyből a gyülekezet gondnoka vagy presbitere mindig utánatölt a kehelybe.

9.3 Keresztelés
A keresztelés általában a vasárnapi gyülekezeti istentisztelettel egybekötött alkalom, amelyre tradicionálisan (missziói megfontolásból) az istentisztelet végén, újabban (praktikus megfontolásból)az istentisztelet kezdetén kerül sor. A keresztelést megelőző találkozáson a lelkész tájékoztatni hivatott családot a keresztség hittani lényegéről és gyakorlati következményeiről. Tekintettel arra, hogy a keresztény spiritualitás mindenféleképpen, de még az úgynevezett keresztény kultúra is egyre kevesebbek előtt ismert, ezek az előzetes beszélgetések egyre nagyobb jelentőséggel bírnak. A keresztelési liturgia alapvetően megegyezik az istentisztelet általános liturgiájával, tehát énekből, bibliaolvasásból, igehirdetésből és imádságból áll. Ez egészül ki az apostoli hitvallás elmondásával, illetve a szülők és keresztszülők keresztelési akaratának, hitbéli nevelési fogadalmának, valamint a gyülekezet segítő szándékának kinyilvánításával. A bibliaolvasás alkalmával mindig elhangzik a Máté 28, 18-20. fejezet, mely a keresztség “szereztetési igéje”.
Keresztelés alkalmával két kérdés hangzik el a szülőkhöz: ” Akarjátok -e, hogy e kisgyermek az Atya, Fiú és Szentlélek szövetségébe, a keresztény anyaszentegyházba befogadást nyerjen ? “. A másik kérdés így hangzik: “Ígéritek-e, fogadjátok-e hogy e kisgyermeket úgy nevelitek és neveltetitek, hogy felnőve a konfirmáció alkalmával ő maga önként tesz vallást a Szentháromság Istenbe vetett hitéről a református gyülekezet előtt?”. A gyülekezet pedig erre a kérdésre felel: ” Ígéritek-e, fogadjátok-e hogy e kisgyermeket imádságban hordozzátok és a szülőknek, keresztszülőknek minden segítséget megadtok ahhoz, hogy őt hitben neveljék?”.
A keresztség tehát az Isten szövetségébe való befogadtatásnak az eseménye, annak látható jele. A szülők, keresztszülők és a gyülekezet akaratát, ígéretét és fogadalmát a reformátusok hite szerint megelőzi Istennek a gyermek iránti akarata, és ígérete, hogy “én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” A megkeresztelt gyermek vagy felnőtt tehát titokzatos, bensőséges és valóságos kapcsolatba kerül Istennel és Isten népével, a gyülekezettel. A felnőtt keresztség abban különbözik a gyermekkeresztségtől, hogy ott az Isten hívó szavára maga a megkeresztelendő válaszol, s nem szülei vagy/és keresztszülei.

9.4 Konfirmáció
A református gyülekezetekben a konfirmációi (megerősítés) istentisztelet az egyik legnagyobb gyülekezeti és családi esemény. A konfirmáció alkalmával a reformátusok vallják, hogy az isteni, a keresztségben fogadott igenre, immáron a valamikor megkeresztelt, azóta felnőtt, hitismereteket szerzett ifjú maga önként és tudatosan válaszol igennel. Ennek elhangzása után válik valaki a gyülekezet teljes jogú, úrvacsorában részesedő tagjává. A gyülekezet úrvacsorai közössége várja a fiatalt. Akit meghívnak egy ilyen alkalomra, fogadja el, vegyen részt az istentiszteleten, és ha maga is vallásos, imádkozzon az ifjú hivő életének kiteljesedéséért. A nem vallásos rokonoknak és barátoknak sem kell megijedni e meghívástól, a fentebb elmondottak szerint vehetnek részt az istentiszteleten, amelynek természete szerint a közvetlen vallásos jelentésén túl sok-sok megható, családi/baráti jellegű mozzanata is van.

10. Étkezési szokások
Az általános és markáns megállapítás, amely szerint “a reformátusoknál nincs böjt” nyilván nem igaz. Az viszont igaz, hogy az Istenhez való viszonylásukban a reformátusok jobban hangsúlyozzák az Isten kegyelmét, mint az ember teljesítményét, például böjtös teljesítményét. Ugyanakkor azonban azt is hangsúlyozzák, hogy sok minden zavarhatja az Isten és az ember kapcsolatát és e zavaró tényezők eloszlatásának egyik módja, lehet az önfegyelem/önmegtartóztatás az étkezés és az élet bármely más területét illetően vagy a különös igyekezet a hálás (nem érdemszerző) jó cselekedetek gyakorlására, áldozathozatalra. Az egyiket passzív böjtnek, a másikat aktív böjtnek nevezhetjük.
A konkrét étkezési szokásokkal kapcsolatban a következőket mondhatjuk.
A hitét gyakorló reformátusok általában Nagypénteken általános értelemben böjtöt tartanak. Vannak, akik semmi állati eredetűt, tehát tojást és tejet se fogyasztanak.
Nem kötelező jelleggel de általában gyakorlat az, hogy úrvacsora vétel előtt nem fogyasztanak ételt. Érdekes azonban megjegyezni, hogy az úrvacsoravétel után sok helyen az egyház tisztségviselői (lelkész, kántor, presbiterek, egyházfi stb.) a lelkészi hivatalban elfogyasztják a maradék úrvacsorai kenyeret és bort. Előfordulhat, hogy olyan résztvevője az Istentiszteletnek, aki az úrvacsorában bármi oknál fogva nem részesült meghívást nyer e néhány perces együttlétre, és ebben a formában részesedik a kenyérben és borban. Fogadja el jó szívvel, hiszen ebben az a gesztus fejeződik ki, hogy ha a közös hitben nem is, de a barátságban, a közös szolgálatban összetartoznak.
A Húsvétot megelőző úgynevezett Nagyböjt olyan formában jelentkezik a reformátusoknál, hogy ez alatt nem illendő mulatságokban, nagy evésekben, ivásokban részt venni. A református egyház sem örül annak, hogy a reneszánszát élő farsangi mulatságok egy része a böjti időszakban kerül megrendezésre. Jótékonysági bálokra meghívást nyert lelkészek számára sokszor az okoz nehézséget, hogy bár a céllal egyetértenek, a rendezvény már a böjtben van. A tartalom, a jó cél miatt kínos a visszautasítás, az időpont miatt kínos a részvétel.
Természetesen a reformátusok is követik az ünnephez kötődő tradicionális és szezonális étkezési szokásokat. Ha más nem szól ellene (anyagiak, egészség, ízlés) a reformátusok is halat esznek Karácsony szenteste, kocsonyát, lencsét, babot az esztendő fordulóján, a disznóvágások ideje a farsang, Húsvétkor sonka, tojás és bárány van az asztalon, Pünkösdkor pedig rántott csirke az ünnepi ebéd.
A hívő reformátusok is imával kezdik az étkezést. Természetesen nem igénylik, hogy ebben mindenki vegyen részt, de azt joggal elvárhatják, hogy bárki asztalánál vendégeskedve kapjanak egy fél perc csendességet, amikor fejet hajtva hálájukat csendben kifejezik. Sokszor ennek a házigazda jó szándékú, de tapintatlanul túlbuzgó kínálgatása vagy légvételt sem engedő csevegése kínos akadályává lehet. Ha hívő vagy lelkészi család asztalánál vagy hivatalos egyházi étkezésen veszünk részt, akkor az étkezés megkezdésére egyébként is vonatkozó kötelező tartózkodáshoz tegyük hozzá az imádság bizonyos megjelenését.
A református egyház, hasonlóan a többi magyarországi történelmi egyházhoz nem rendelkezik különösebben az alkoholfogyasztásról. Lelkészt is, világit is lehet alkohollal kínálni, alkohollal megajándékozni, de a visszautasítást is illik egyből megérteni. Ennek oka azonban az esetek többségében nem hitelvi, hanem egészségügyi vagy közlekedésrendészeti.

11. Az öltözködés, öltözködés kellékei, színek szerepe
A református egyház egyszerűsége a templomdíszítés mellett a lelkipásztor liturgikus öltözékében nyilvánul meg. A ma használatos palást – egyesek szerint – a XVII. századi francia abbék keskeny, fekete, földig érő, a nyakon szalaggal összekötött palástjából alakult ki. Más felfogás szerint akadémikus jellege van a palástnak, hiszen a református lelkész felkészülésében mindig kiemelkedő szerepet töltött be a “tudományokban való jártasság” megszerzése. A palást tehát nem az egyházi méltóságot, hanem a szolgálatra való felkészültséget hivatott kifejezni. Mintájában, anyagában lehet eltérő, de minden palást fekete, sújtásokkal gombolható, de nem gombolandó csak a nyaknál. Ebből az következik, hogy “alá kell öltözni” amely férfiaknál sötét öltönyt, fehér inget és fekete vagy szolidan mintás nyakkendőt jelent. Nőknél ennek megfelelően fekete vagy sötét kosztümöt. Az úgynevezett föveg, amely kizárólag nyílt színen, például temetőben használatos a tipikusan magyar kis- és középnemesi fejfedőre emlékeztet. Hagyományosan öltözködő lelkészek nyakkendő helyett magas mellényt vagy azt imitáló nyakba kötött ruhadarabot viselnek. E viselet nem csak liturgikus alkalmon hordható, hanem a reformátusok “papi civilje”. Meg kell még említenünk, hogy Magyarországon is egyre inkább divatossá válik, különösen is nyári időben, amikor a zakó kényelmetlennek tűnik a fekete ing klerikális gallérral akár a palást alatt, akár általános viseletként. Ez a gallér azonban mindig az egyszerűbb változat, tehát amelynek kivillanó fehér része csak az áll alatt látható. Ha egy református lelkész ilyen inget hord, akkor nem arról van szó, hogy a “katolikus pap ruháját vette fel”, hanem például arról, hogy külföldön végzett tanulmányokat vagy szolgálatot, ahol a protestáns lelkészek körében általánosan hordott viseletről van szó. Természetesen a katolikusoktól, ortodoxoktól, anglikánoktól eltérően ennek az ingnek a színe mindig fekete.
Az említett palást viselete magától értetődik a primer lelkészi szolgálatokban: istentisztelet, úrvacsoraosztás, esketés, temetés, keresztelés, szentelések, áldások. Bibliaórákon, pásztori látogatások alkalmával nyilván nem szerepel. Amikor ökumenikus alkalmakról van szó, tehát több lelkész szolgál együtt, akkor előzetesen egyeztetni kell, hogy a maga rendjének megfelelően minden lelkész azonos öltözékben jelenjék meg. Hasonlóan tisztázni kell, ha társadalmi rendezvényen kérik a lelkészt szerepvállalásra, hogy az alkalomhoz lelkészi öltözetének melyik darabjai illenek és melyek nem.
Az istentiszteleten résztvevők öltözete függetlenül a spirituális részvételük milyenségétől legyen egyszerűen ünnepélyes. Sajnos már kihalóban van a templomba járók körében is az a szép szokás, hogy az új ruhát, az új cipőt először az istentiszteletre vesszük fel.
A fentiekből kiderül, hogy általában a református miliő színekben, díszekben, szimbólumokban tartózkodó. Éppen ezért fontos tudni, hogy melyek azok a szimbólumok, amelyek általánosan használatosak református körökben, s amelyeket például ajándékozás (vésetés, rajzolás) esetén fontos figyelembe venni.
E “tartózkodás” mögött nyilván az a megfontolás állt, hogy a szimbólumokban a jelző kép nagyon könnyen a jelzett üzenet vagy személy helyébe lép és így bálvánnyá válik. A protestáns ember inkább hisz a szó erejében, mint a kép erejében. Amikor az úgynevezett szentképeket és szobrokat eltávolítja, akkor azt pusztán azért teszi, mert attól aggódik, hogy ezek sokkal inkább eltakarják Isten titkát, magukra hívják a figyelmet, minthogy kijelentsék azt. Mindazonáltal a szimbolikus kifejezésmódot a reformátusok is megtartották, kínosan ügyelve a szimbólum jellegére, melyek közül a legfontosabbak az alábbiak:
Csillag A reformáció jelképe, a református templomtorony dísze. E csillag, amint előképe a bölcseket Betlehembe hívta, a híveket a Krisztus kegyelmével való találkozásra hívja.
Kakas Szintén a templomtornyokon jelenik meg, emlékeztet bennünket gyarló és esendő voltunkra. Áruló Júdások, hitetlen Tamások, tagadó Péterek bármelyik pillanatban mindannyian lehetünk.
Égő szív Tipikusan kálvinista jelkép, mely a 25. zsoltár alapján azt fejezi ki, “szívemet, mint égő áldozatot az Úrnak ajánlom”.
Kehely Elsősorban sírköveken, de szószékeken és templomajtókon is hirdeti, hogy a kegyelem teljességét, a csordultig telt kelyhet vehetjük magunkhoz, s azt senki el nem veheti tőlünk. Az Isten kegyelmében senki, csak mi magunk korlátozhatjuk önmagunkat.
Pelikán sűrűn megjelenik szószékek csúcsán, miközben önnön húsával és vérével táplálja kicsinyeit. A mi hitünk alapja sem filozófiai tűnődés, vagy érzelmi rajongás, elvágyódás, hanem Krisztus megtöretett teste és kiontott vére, mely örök életre táplál bennünket.
A zászlós bárány a református egyház címerében központi helyet foglal el, amely Krisztus áldozatára és különleges győzelmére emlékeztet bennünket. A magyarországi reformáció és Debrecen város történelmi összefonódását jelzi, hogy e kettő címere ugyanaz.
A Biblia A fegyveres testületek protestáns lelkészeinek gallérján hirdeti a biblikus hátteret, a Sola Scriptura elvet.
A hajó Immáron a teljes ökumené jelképe, amely Noé bárkája, és Pál apostol hajója után a menekülés bárkáját, a különbözőek összetartozását, az Istenre szorultságban való egységünket fejezi ki.
A kereszt Nagy kérdés a reformátusok számára a kereszt. A kereszt, mint fogalom, központi helyet foglal el a hittanukban és a hitgyakorlatukban. Emlékezzünk csak a nagypéntekről mondottakra. Ugyanakkor bizonytalanul jelenik meg a szimbólumrendszerükben, amelynek történelmi okai vannak. A pozsonyi vésztörvényszék (1671-73) a kereszt jegyében ítélte halálra, száműzetésre, börtönre vagy gályarabságra a reformátusokat. A kereszt történelmileg ezt a terhet hordozza, így sokkal inkább az ellenreformációnak vagy egyszerűen a római katolicizmusnak a jelképe, mint a kereszténységnek – Magyarországon.

12. Hogyan illik fényképezni, videózni a szertartásokon…
A fényképezés, videózás nagyon kevés kivételtől eltekintve általánosan elfogadott tevékenység az istentiszteleteken is. Nyilvánvaló, hogy nem a fényképezés, videózás ténye, hanem a hogyanja az igazi kérdés. Az eseményhez képest az esemény dokumentálása másodlagos. Ezt a fényképezők, videózók néha elfelejtik. Ügyelni kell arra, hogy a kamera szakemberei ne foglaljanak el centrális helyet, ne kerüljenek a lelkész és az ifjú pár, a keresztelő család vagy a konfirmandus közé, vagy a lelkész mögé. Lehetőleg a hívek áhítatát se zavarják.
Három kirívó negatív jelenség elkerülésére kell törekedni.
1. a fotózók ne hangoskodjanak egymás között s kerüljék a technikai hangokat is, például automatikus kamerák kerepelését.
2. profik esetében érthető, hogy munkájukat végzik, mégis elvárható, hogy az alkalomhoz méltó “munkaruhában” jelenjenek meg. Nem biztos, hogy ideális a szakadt farmer, a kockás ing, a fönnfelejtett baseball sapkával egy püspökszentelésen vagy lelkészbeiktatáson még akkor sem, ha a média képviselői ebben a viseletben érzik fontosnak magukat.
3. visszatérő otrombaság a templomokban, amikor az egyes technikai alkatrészeket (filmeket, elemeket, lámpákat) a “szakemberek” ideiglenesen leteszik a szószék párkányára, lépcső korlátjára, horribile dictu, az úrasztalára.

13. Az egyházi zene – zene, nyelv és kultúra az egyházban
A magyar református istentisztelet integráns része a gyülekezeti éneklés. A gyülekezeti éneklésnek mély bibliai hagyományai vannak. A hit igazságai, tanításai szintén megfogalmazódnak az énekekben. A Biblia mellett az énekeskönyv is megbecsült kincse a magyar református gyülekezetnek. A magyar reformátorok is nagy jelentőséget tulajdonítottak a zenének. Sok magyar prédikátor egyben énekes szerző is volt.
Az úgynevezett genfi zsoltároknak külön történetük van Magyarországon. A magyarországi kálvini reformáció térnyerésével egy időben Kálvin nyomán fordult az érdeklődés a zsoltárok felé. A XVI. században már kétféle énekeskönyv ill. gyűjtemény volt használatban. A középkori latin énekek egyszerűsített változatait, magyar énekeit az ún. graduálok őrizték meg. Ezeket a liturgiát végző lelkészek használatára készítették, többnyire kézzel írták. A kizárólag gyülekezeti énekeket tartalmazó énekeskönyveket kancionálénak nevezték. A XVI. századi református énekköltészet nagy szerepet játszott a reformáció tanításának elterjesztésében.
A mohácsi nemzeti katasztrófa után a szinte haldokló országnak nemzeti üzenetet is hozott ez a költészet. A biblikus kifejezések, mint pl. “királyi nemzet vagy, noha kicsiny vagy ” vagy “rajtad nem fog a pogány ellenség” nem csak keresztény, de a magyar ember imádsága is volt. Zenei szempontból ezeknek az énekeknek a dallamvilága az ún. históriás énekből fejlődött ki. A református kollégiumok diáksága megtanulta és gyakran használta az új dallamokat és a költői műnek sem utolsó Szenczi-féle zsoltáros szövegeket. A kollégiumok egyébként is középpontjai voltak a magyar református énekkultúrának.
Különösen is jelentős alakja volt a XVIII. század közepe magyar egyházi zenéjének Maróthi György, aki a Debreceni Kollégiumban a történelem és matematika professzora volt. Külföldi tanulmányai hatására, svájci minták nyomán bevezette a többszólamú iskolai éneklést, és kísérletet tett a ritmikus zsoltár harmóniás éneklésére a templomi istentiszteleten. Az 1739. évi debreceni pestisjárvány idején négyszólamú temető – quartettet szervezett. Ez a Kántus rövidesen nagyobb létszámú kórussá bővült, és az óta is megszakítás nélkül működik, mint a Kollégium kórusa és a Magyarországon a legrégibb megszakítás nélkül működő, immáron világhírű énekkar.
A XX. század elején a hitbeli ébredés jelentős változást hozott az éneklés stílusában is. Egy képzett lelkész és orgonista, Árokháty Béla indította meg a zsoltáréneklés megújítását. Ő ismertette meg a világhírű zeneszerzővel, Kodály Zoltánnal a genfi zsoltárokat, amelyek eredményeképpen egész zsoltármozgalom alakult ki a magyar zeneköltők között. A jelenleg is használt református énekeskönyv Csomasz Tóth Kálmán szerkesztésében jelent meg 1948-ban és mind a mai napig érvényben van. A magyar református énekeskönyv időben évszázados, térben pedig sok ezer kilométeres távolságok dallamkincseit egyesíti. Az énekeskönyv befejező éneke a Magyar Himnusz, amely egy áldást kérő és bűnvalló imádság. A már említett szétszóródottságban élő magyar reformátusoknak van egy közös énekeskönyve is.
Számos magyarországi református templom olyan orgonával és akusztikával rendelkezik, amely koncertek rendezésére is alkalmas. E koncertek többnyire ötvözik a spirituális, esztétikai és kulturális élményt. Ennek megfelelően a megjelenési forma is sajátságos lehet. Hiányozhat a konferanszié és a taps, s megjelenhet egy rövid ima vagy áhítat. Akik igazán érzékenyek a magasztos zeneművekre, azok bizonyára akár tematikus hit nélkül is szívesen fogadják a spirituális elemeket s ez fordítva is igaz, akiben vallási, transzcendentális igény van, a zenei képzettség és “vájt fül” nélkül is érezheti a zene örökkévaló üzenetet hordó jelentőségét.
Magyarországon a reformáció teremtette meg az anyanyelvű irodalmat. A Biblia magyar nyelvre fordítása, a magyar nyelvű igehirdetés és imádságok, az 1530-as években meghonosodott könyvnyomtatás által a reformáció maradandó hatást tett a magyar irodalom, a magyar nyelv és a magyar gondolkodás fejlődésére. Ez az irodalom elsősorban biblikus volt, műfajai a bibliafordítás, a zsoltárfeldolgozás, a bibliai históriák, misztériumjátékok, kántálások voltak. Így történt hogy a Szentírás kifejezései tömegesen áramlottak a beszélt magyar nyelvbe. Mekkora is volt a változás? Az írástudók száma a XVI. századi magyar társadalomban még mindig csekély volt, s a privilégiumot jelentő iskolákban a tudomány nyelve még a latin volt. A népre elsősorban a templomi, istentiszteleti nyelv hatott. A magyar reformáció egyik legfontosabb bázisa az ország északkeleti része volt, nem véletlen, hogy e régió nyelve lett a kialakulóban lévő magyar irodalmi nyelv alapja. A templomok mellett megjelentek az iskolák, hiszen a református kegyesség része a bibliaolvasás, amihez meg kellett tanítani az embereket olvasni. A templom és az iskola hagyományosan elválaszthatatlan a református egyház szolgálatában.
Az 1590-ben kiadott, Károly Gáspár református esperes által fordított Vizsolyi Biblia nyelve egységes és átütő erejű volt. Ez lett a magyar Biblia, ennek a szövegét adták ki századokon át újra és újra. Kifejezései, fordulatai kitörülhetetlenül benne vannak a magyar népnyelvben és köznyelvben.
Hasonlóan fontosak a bibliai zsoltárok francia (svájci) zenés parafrázisainak fordításai. Theodore de Béze és Clement Marot genfi zsoltárait a tudós Szenczi Molnár Albert ültette át magyar nyelvre 1607-ben. A francia dallamokat eleinte nehezen fogadta be a magyar ízlés, azonban az 1640-es évektől a puritán lelkészek sikeresen terjesztették azokat. A 90. Zsoltár “Tebenned bíztunk eleitől fogva”, a magyar reformátusok himnuszának tekinthető. A latin nyelv térvesztése Magyarországon a puritanizmus hatására kezdődött meg az iskolákban. A magyar református egyház mind a mai napig őrzi nyelvi hagyományait, de őrzi hagyományos küldetéstudatát is a magyar nyelv ápolását és életben tartását illetően. Amint évszázadokon át küzdött a magyar nyelv szépségéért a latinnal és a némettel szemben, ma ezt teszi az angol nyelvi imperializmussal szemben.

http://www.egyhaziprotokoll.hu

Vélemény, hozzászólás?