Zsolt 37, 5: „Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik”

Élet Fája Gyülekezeti Ház


“A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.”

(Jelenések 22, 2.)

A valamikori gárdonyi református iskola visszaigénylésének folyamata 2007-ben ért véget. A 1992-ben beadott, eredetileg természetbeniekre vonatkozó kérelemben foglaltak helyett végül pénzbeli kártalanítást kértünk és kaptunk.
Ehhez meg kellett egyeznünk az Önkormányzattal, melynek illetékesei szívességét, hajlandóságát ezúton is köszönjük. Ennek révén vált ugyanis lehetségessé, hogy az ún. „funkciókiváltás”-t – 31 millió forintot – egyházközségünk kapja meg.
Eleinte arra számítottunk, hogy a fenti összeget egy reménybeli pályázat önrészeként használjuk fel, hogy egy nagyobb léptékű beruházásba foghassunk. Két esztendőnyi pályázatfigyelést követően úgy láttuk, hogy kár lenne tovább várnunk és értéktelenedni hagyni a rendelkezésünkre álló pénzt, és a presbitérium úgy döntött, hogy abból, amink van, gyülekezeti házat építünk. 2009-ben kezdtünk hozzá a munkálatokhoz. Az erről döntő presbitérium tagjai voltak: Császár Attila gondnok, valamint Babay Bálint, Bakos Gyula, Császár Istvánné, Kalló Ferencné, Kovács Irma, Leimszider Ferencné, Magyar Árpádné, Máté Melinda, Sallai Józsefné, Simicz Zsuzsanna, Szőcs Lehel, Tényiné Gölöncsér Éva presbiterek. Lelkészek: Oláh László és Karl Melinda.
A kb. 200 nm alapterületű épület a parókia szomszédságában kapott helyet. Terveit Jäger Márta mérnök asszony ingyen készítette el. Ugyanő műszaki-felügyelte is az építkezést.
A földszinten található az előtér, a gyülekezeti terem, lelkészi hivatal és a mosdók. A terembe 140 széket tudunk berakni. Téli időben itt szándékozzuk tartani istentiszteleteinket, s minden egyéb gyülekezeti alkalmunkat is – évszaktól függetlenül.
Az emeleten öt vendégszobát alakítottunk ki, szobánként két-két emeletes ággyal. Az ún. vezetői szobában ketten férnek el, ill. ha a vendégeskedő csoport vezetője nem tart igényt külön szobára, pótágyakkal lehet növelni a férőhelyek számát. Az emeleti előtérből nyílik a mosdók ajtaja, illetve a vezetői szoba külön vizesblokkal rendelkezik.
Szeretnénk, ha gyülekezeti házunk Isten dicsőségét és az evangélium terjesztését szolgálhatná. (Ennek megvalósításához elsősorban kezeink imára kulcsolására van szükség: „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” – Zsoltárok 127, 1.) Ezért az Élet Fája Református Gyülekezeti Házban minden olyan rendezvény helyet kaphat, ami ezt a célt közvetlenül, vagy akár közvetve szolgálja: igei alkalmak, evangélizációk, művészeti-, kulturális-, tudományos és közéleti összejövetelek, konferenciák. Ugyanakkor nem engedjük olyan rendezvények tartását házunkban, melyek ellentétesek céljainkkal. Ilyeneknek gondoljuk pl.: a pártpolitikai rendezvényeket, a keresztyénség-/kereszténységtől idegen kultuszok népszerűsítését, vagy az alkoholgőzös mulatozásokat.
Mindent egybevetve:
Szeretettel látunk alkalmainkon mindenkit az Élet Fája Református Gyülekezeti Házban. Arra bátorítjuk a hozzánk látogatókat, hogy érezzék magukat nálunk otthon. Pont ezt szeretnénk: legyen a városban élő reformátusoknak, vagy az idevágyóknak egy lelki-szellemi otthonuk. Az otthonossá-tételhez pedig szeretettel várjuk bárki ötletét, vagy akár keze munkáját.

Vélemény, hozzászólás?