A reformáció ünnepe: Október 31.

Google+Hadd olvassa el más is, ossza meg!

Egy felmérést láttam nemrégen. Az utca emberét megkérdezték: mit ünnepelünk pünkösdkor? Az eredmény elszomorító volt. A megkérdezettek kétharmada nem tudott válaszolni, s csak egy harmada tudta, hogy pünkösd a Szentlélek kitöltetésével kapcsolatos ünnep. Pedig a három nagy ünnepünk egyikérõl volt szó. Íme, az elmúlt egyház ellenes évtizedek egyik következménye: az emberek jó része már nincs tisztában az egyház nagy ünnepeinek jelentésével.
Az Európa szerves részét alkotó ezeréves keresztyén Magyarországon!
Nem tudom, jobb eredményt kapnánk-e, ha az utca emberének azt a kérdést tennénk fel: mit ünnepelünk október 31- én? Valószínûleg nem. Ha a legnagyobb ünnepeinkkel kapcsolatban ilyen nagy a tudatlanság, akkor mit várhatunk, ha a kevésbé ismert ünnepre kérdezünk rá, hiszen ez nem is piros betûs nap, még csak nincs is munkaszünet ilyenkor (ha csak nem hétvégére esik), és a legtöbb naptár nem is említi. Pedig a reformáció, amit október 31-én ünneplünk, több mint félezer éves lelki, szellemi megújulási mozgalom, ha az elõ-reformáció nagy személyiségeire is figyelünk. Az egyház megtisztulását célzó munkásságukkal Wald Péter Itáliában, Wicliff János Angliában, Husz János Csehországban már a tizenötödik században elõzetes jelzõfényei a tizenhatodik században induló reformációnak. Miért éppen október 31-e a hivatalos kezdõ dátuma a reformációnak? Azért, mert ezen a napon szögezte ki Luther Márton 1517-ben, a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, miután látta, hogy a leplezetlenül szemérmetlen üzleti vállalkozássá süllyedt búcsúárusítás ellen hiába prédikál lángoló felháborodással. A pápa megbízásából Wittenbergben is megjelentek azok a szerzetesek, akik pénzért bûnbocsátó cédulákat árusítottak. A Szent Péter templom újjáépítésére írtak ki akkoriban “jubileumi” búcsút,
amely Németországban nagy felzúdulást váltott ki. Hiszen azt mondták a cédula árusok, hogy “Kinek pénze a ládában koppan, Annak lelke a mennyországba toppan”. Még a megholtak részére is lehetett ilyen cédulát vásárolni. A búcsúval való ilyen visszaélések az akkori egyház legszörnyûbb elesettségérõl tanúskodnak. Luther a maga tételeivel azt jelezte, hogy kész e kérdésrõl bárkivel vitázni. Tételeivel ugyanakkor tiltakozott a visszaélések ellen és bizonyságot tett a tiszta és teljes Evangélium hirdetésével az elferdült, deformálódott keresztyénséggel szemben. A tételek hamar elterjedtek és ismertekké váltak, lelkesedéssel fogadták. Ez azt bizonyítja, hogy Luther gondolatai ott éltek a tiszta és teljes evangéliumi tanításra szomjazó lelkek millióiban. Luther nem egyházszakadást akart, hanem az egyház visszaformálását, reformációját kívánta szolgálni tételeivel. Nem rajta múlt, hogy a szakadás mégis bekövetkezett. A lutheri reformációt a német-svájci Zwingli Ulrik vitte tovább, ki mártírhalálával pecsételte meg a reformáció melletti síkraszállását. A francia Kálvin János pedig Genfben munkálkodott és a “Keresztyén vallás rendszere” címû hatalmas mûvében a reformátori teológia alapjait rakta le és
fejtette ki bõvebben fõ tanításait. A reformátorokat Isten a Szentírás újrafelfedezésével juttatta el azokhoz az igazságokhoz, melyekért odaszánták egész életüket az Isten ügye szolgálatára.
Ezért a reformáció alapelvei közül a legelsõ igazság a Sola Scriptura igazsága. Csakis a Szentírás hitünk és életünk zsinórmértéke és minden más hagyományt és tanítást ezen kell lemérni. Ebbõl az alapelvbõl indultak meg a különbözõ bibliafordítások, hogy minden nép a maga nyelvén olvashassa és hallhassa
Isten Igéjét. A második igazság: Sola Gratia, azaz egyedül kegyelembõl nyerhetõ el az üdvösség s nem emberi cselekedetek által. A bûnbocsánatot nem lehet megvásárolni,
kiérdemelni, csak kegyelembõl elnyerni. A harmadik igazság: Sola Fide, ami azt jelenti, hogy Isten kegyelmét az ember csak a hit teljes önátadásával fogadhatja el. A negyedik igazság a Solus Christus, azaz: Egyedül Krisztus váltsága árán van üdvösségünk, Õ az egyedüli közbenjáró Isten és emberek között. Senki nem léphet az õ helyére. Végül az ötödik igazság: Soli Deo Gloria, azaz Egyedül Istené a dicsõség. Az ember és a világ önistenítésével szemben egyedül Istené a dicsõség. A világ dicsõsége mulandó, az Istené örök. A reformáció lelki, szellemi ébredést és megújulást eredményezett egész Európában, majd a felfedezett új világban is. Sajnálatos azonban, hogy a keleti keresztyénség határainál megtorpant. Napjainkban azonban vannak arra utaló jelek, hogy a reformáció az ortodoxia világában is hatni fog. Talán ennek eszköze lehet a magyar református keresztyénség. A reformáció az Isten ügye, Õ indította el, mert Övé az egyház és nem tûrhette, hogy egyházát szégyenfoltok rútítsák. Ezért a reformáció mindenekelõtt az egyház lelki ébredése, megújulása. Gyümölcsei azonban az élet minden területén jelentkeztek (kultúra, mûvelõdés, ipar, kereskedelem, mûvészetek, irodalom stb.), mintegy ráadásaként a hit megújulásának. A reformáció ünnepén emlékezzünk a reformáció magyar eszközeire is. Legalább a nevüket idézzük emlékezetünkbe: Dévai Bíró Mátyás, Szegedi Kis István, Huszár Gál, Sztárai Mihály Méliusz Juhász Péter Károli Gáspár, Szenci Molnár Albert, és még lehetne folytatni a sort. A reformáció azt a feladatot és elkötelezést jelenti minden református keresztyén ember és gyülekezet számára, hogy egyéni és közösségi viszonylatban állandóan vissza kell formálódnunk Krisztus lelki arcára. Õbenne együtt láthatjuk Isten emberi arcát és a mi Isten szerinti arcunkat. Október 31-e a reformáció ünnepe. Az ünnepes félév három nagy ünnepe után a helytelenül ünneptelennek mondott félév legnagyobb ünnepe, melyet az egyház “õszi pünkösdi ünnepének” is nevezhetünk. Hiszen ez az ünnepünk a pünkösdi ünnepkörben van, és ezzel arra emlékeztet, hogy a Szentlélek szüntelenül
munkálkodik az Egyházban egész története során, és kész bennünket is állandóan reformálni, lelkileg ébreszteni, megtisztítani és megújítani.

(P. Tóth Béla, www.szre.hu/)

This entry was posted in Ünnepek, Üzenet. Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!